Ez az a nap

Események betöltése
Ez az esemény elmúlt.

Kapunyitás: 14:00 | Programkezdés: 16:00 | Program vége: 21:30
Kérjük, 15:45-ig foglald el a helyed.

Örömmel hirdetjük, hogy 2018-ban június 2-a lesz az a nap, amikor várunk benneteket a Budapest Sportarénába, hogy együtt menjünk Isten elé és egy szívvel áldjuk Őt.
Hívunk és várunk minden keresztényt és Istent keresőt, minden felekezetből, minden korosztályból, gyertek és ünnepeljük együtt a Mindenhatót.

A programot illetően 2018-ban sem okozunk csalódást, élvonalbeli külföldi és magyar csapatok szolgálnak felénk, és számos ismert előadó is bátorít bennünket.

Örömünkre szolgál, hogy színpadunkon üdvözölhetjük DAVID CROWDER-t a Passion mozgalom alapító tagját, valamint WORSHIP CENTRAL csapatát. Nagyon várjuk, hogy együtt dicsőíthessünk velük a Budapest Arénában.
Nagy várakozással vagyunk magyar testvéreink szolgálata iránt és hisszük, hogy Isten áldását vehetjük át rajtuk keresztül ezen a napon.

Akik a dicsőítésben vezetnek bennünket:

PINTÉR BÉLA, CSISZÉR LÁSZLÓ, ANDELIC JONATHAN, PRAZSÁK LÁSZLÓ, DOBNER ILLÉS valamint először az Ez az a nap! színpadán a PZM zenekar, BALOGH MIHÁLY, EDDY, OLÁH GERGŐ és a HIDDEN KINGDOM.

Igei üzenet: László Viktor

Rendezvényünk nagyszerű missziós lehetőség is egyben, ahová bátran hívjátok el a hit iránt érdeklődő barátaitokat is. Hiszünk abban, hogy a zene híd lehet hívők és keresők, generációk, kultúrák és nemzetek között.
A modern dicsőítő zene, amely mély tartalommal bír megérinti azokat, akik nyitott szívvel hallgatják és befogadják üzenetét.

Szeretettel hívunk benneteket, hogy közösen dicsőítsük Istent és átéljük a testvéri találkozás örömét. 2018-ban témánk: AZ ÚT
Jézus mondja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Hívd meg ismerőseidet az eseményre és oszd meg a hírt!